2010. április 6., kedd

Cukkinitorta

Szeretem a lepényeket. Meg a cukkinit is. Ez a torta a kettő házasságából született. Egyszerű, finom, mutatós egytálétel, amit még a zöldségkerülők is szívesen megesznek.
Hozzávalók:
A vajastésztához:
1 csipet só
175 g liszt (én teljes kiőrlésű lisztet használtam)
85 g kemény vaj vagy margarin, kis kockákra vágva
1 db tojás
2-3 kávéskanál hideg víz
A töltelékhez:
500 g cukkini
250 g sovány sonkaszalonna (én sonkával készítettem)
150 g tejszín
2 tojás
frissen őrölt bors
reszelt szerecsendió
1 evőkanál vagdalt, friss kakukkfű (én 2 csipet szárítottat használtam)

A tésztához a lisztet és a sót egy tálba szitáltam és hozzá morzsoltam a vajat. Amikor a keverék már finomra darált kenyérmorzsához hasonlított, a liszt közepében kialakított mélyedésbe beleütöttem a tojást és hozzáadtam 2 kávéskanál vizet. Késsel elkevertem, majd kemény tésztává gyúrtam. A kész tésztát folpackba csomagolva felhasználásig (kb. 20 perc erejéig) a hűtőbe raktam. (Ha nem használjuk fel azonnal, legfeljebb 2 napig a hűtőben eláll).
A hűtőből kivéve a tésztát a folpack lapon kerekre nyújtottam, majd egy 26 cm átmérőjű tortaformát kibéleltem vele úgy, hogy a forma oldalán kb. 3 cm magas peremet is kapjak.
A sütőt előmelegítettem 200 fokra.
A töltelékhez a sonkát csíkokra vágtam. A cukkinit megmostam, végeit levágtam, hosszában félbevágtam, majd felszeleteltem. A sonkát a cukkinival együtt serpenyőben kb. 5 percig pároltam. A keletkezett levet leöntöttem róla, majd hűlni hagytam.
Egy tálban összekevertem a tejszínt a 2 tojással, majd sóval, borssal, szerecsendióval, kakukkfűvel fűszereztem. Belekevertem a langyosra hűlt sonkás cukkinit.
Az így elkészült tölteléket az előkészített tésztára öntöttem és háromnegyed óra alatt készre sütöttem.

A tészta forrása: Ízek a világból - Egytálételek (Reader's Digest Válogatás)
A töltelék forrása: Dr. Oetker: Süteményeskönyv kezdőknek

Nincsenek megjegyzések: