2013. augusztus 31., szombat

Gasztro hírek – A brokkoli szubjektivitása

Szereted a brokkolit? Vagy nem? Az ízlés szubjektív dolog. De mikor is tudatosul ez bennünk?
Egy kísérlet rámutatott arra, hogy már egészen pici babák képesek annak megértésére, hogy teljesen szubjektív dolog, hogy ki mit szeret.
Tizennégy és tizennyolc hónapos babákkal végezték a kísérletet, melynek a babákon kívül a másik főszereplője a brokkoli volt.
A babák elé két tálat helyeztek, egyet finom rágcsálnivalókkal, egyet pedig nyers brokkolival. 
A kísérletvezető a babák előtt először úgy evett a két tálból, ahogy a babák is tették volna, a rágcsálnivalót örömmel, a nyers brokkolit undorral fogyasztotta el. Amikor a kísérletvezető a rágcsálnivalóból kért, a kisebb és a nagyobb babák is örömmel adtak neki belőle.


Másodszorra a kísérletvezető a rágcsálnivalót ette undorral és a brokkolit örömmel. Amikor a kisebb babáktól a brokkoliból kért, ők újra örömmel adtak belőle. Azonban a nagyobb babák már furcsállották a helyzetet és elgondolkodtak: „Ebből a rossz ízű brokkoliból kér? Biztos?” De végül adtak neki.

Életünk tizennegyedik és a tizennyolcadik hónapja között „ébredünk rá arra” és tanuljuk meg, hogy az embereknek szubjektív szempontrendszerük van, így az ízlés és a „ki mit szeret” kérdése szubjektív dolog.

Forrás: Mindennapi pszichológia 2013/4 (Szalay Ágnes)
A kép innen származik: http://www.babaradio.ro/?attachment_id=1232

2013. augusztus 24., szombat

Kétsajtos, sárgarépás szendvicskrém

Az ember sokszor nem is gondolná, milyen finomság bújik meg egy-egy egyszerű recept leírása mögött. De ezért érdemes kísérletezni! Kipróbálni ezt azt, és közben ilyen ízekre bukkanni.


Hozzávalók:
10 dkg trappista sajt
10 dkg füstölt karaván sajt
10 dkg sárgarépa
2 gerezd zúzott fokhagyma
2 nagy evőkanál tejföl
só, bors ízlés szerint

  1. Reszeld finomra a kétféle sajtot és a sárgarépát, majd egy tálban vegyítsd össze.
  2. Add hozzá a zúzott fokhagymát és a tejfölt és keverd krémesre.
  3. Sóval, borssal fűszerezd. A sót óvatosan add hozzá, mert a sajtok is sósak. (A sót akár el is hagyhatod.) Kend kenyérre vagy töltsd paprikába. Melegszendvicskrémként is kiváló.
Forrás: Ízek és érzések magazin 2013. júl.-aug.

2013. augusztus 20., kedd

Rizses-mángoldos tian

Kiskertemben uborka, reákapott a róka…, szól a gyerekdal. Na, ezt most írjuk át egy kicsit. Nagynéném kiskertjében mángold, amire én kaptam rá. Pontosabban amiből én kaptam egy adagot. És ebből olyat akartam készíteni, ami nem a megszokott. Tehettem volna pl. tojáslepényre vagy tejszínes tésztára, de én rizzsel gazdagítottam és így sütöttem meg.
Bennem két kérdés vetődött fel, mi a különbség a mángold és a spenót között és mi az a tian?
A mángold nem spenót, bár ízében hasonló. A cékla rokona, fehér céklának is nevezik. Nagyon értékes növény, egyesíti magában a spenót, a sárgarépa, a spárga értékes összetevőit. Csekély energiatartalma és magas rosttartalma van, könnyen emészthető.
A tian pedig a tűzálló agyagedény provence-i elnevezése, amiben ez az étel hagyományosan készül.
És akkor a rövid ismertető után, hogy tudjuk, hogy mit eszünk (és miben), lássuk a receptet.


Hozzávalók:
175 g barna rizs
olívaolaj
450 g mángold vagy spenót levél
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
1 ek. frissen aprított petrezselyem
125 g cheddar sajt
2 tojás
só, bors
2-3 ek. zsemlemorzsa
2-3 ek. reszelt parmezán sajt
  
  1. Öblítsd le a rizst és főzd puhára. A mángoldot tisztítsd meg és többször mosd át.
  2. Egy lábasban hevíts fel 2 evőkanál olívaolajat és forgasd át rajta a mángold leveleket. Kb. 3 percig kevergesd, amíg össze nem esik és fényes nem lesz az olajtól.
  3. Vedd le a tűzről és keverd bele a főtt rizst, a fokhagymát, a petrezselymet. Reszeld hozzá a cheddar sajtot is és ezzel is keverd el.
  4. Add hozzá a felvert tojásokat, keverd össze, majd ízesítsd sóval, borssal.
  5. Kanalazd át a keveréket egy hőálló tálba, szórd meg a tetejét zsemlemorzsával és reszelt parmezán sajttal.
  6. Melegítsd elő a sütőt 200 fokra.
  7. Az ételt locsold meg 2 evőkanál olívaolajjal és a sütőbe téve fedetlenül süsd 30-40 percig, míg a teteje ropogósra nem pirul.
 Forrás: Rose Elliot: Nagy vegetáriánus szakácskönyv

2013. augusztus 8., csütörtök

Cukkinikrémleves

Bioföldről származó cukkinit kaptam. De nem ám azt a húsz centis fajtát, hanem egy nagy bunkósbot méretűt. Önmagában egyedül egy kilót nyomott.
Gondolkodtam, mit is csinálhatnék belőle. Tölteni már öreg volt, így kockákra vágtam és krémlevest főztem belőle.


Hozzávalók:
3 evőkanál olívaolaj
1 nagy vöröshagyma, finomra aprítva
3 gerezd zúzott fokhagyma (én csak egyet használtam)
80 dkg cukkini
7 dl csirkehúsleves (egy leveskockával is készíthető)
2 dl főzőtejszín
só, bors
a tetejére: pirított szezámmag

  1. A cukkinit hámozd meg (ha zsengéket használsz, nem szükséges) és vágd kockákra.
  2. Forrósítsd meg az olívaolajat, tedd rá a hagymát és párold üvegesre. A zúzott fokhagymát is tedd bele, és kevergetve pirítsd 1 percig.
  3. Tedd bele a cukkinit és forgasd át a hagymával.
  4. Öntsd fel a húslevessel és takaréklángon, fedő alatt főzd 10 percig.
  5. Amikor a cukkini megpuhult, hagyd kicsit hűlni a levest, majd botmixerrel turmixold.
  6. Keverd bele a tejszínt és sóval, borssal ízesítsd.
  7. Száraz serpenyőben pirítsd meg a szezámmagot és a levest ezzel megszórva tálald.
Forrás: Ízek és érzések magazin 2012. június-július