2013. október 23., szerda

Vöröslencse leves

Lencsével én eddig ritkán főztem, most kezdek rákapni az ízére. Talán a családi hagyomány miatt van ez, nálunk a lencse az új évhez kapcsolódik és máskor nem igazán kerül az asztalra. Pedig annyi felhasználási formája van még!
Eddig nálam is csak egyszer és kísérő szerepben került az ételbe, de most főszerepet kapott ebben a levesben, mely egyszerre lett pikáns és édes. Igazi melengető leves.


Hozzávalók:
20 dkg vörös lencse
1 kis fej vöröshagyma
1 liter víz
2 leveskocka (én csak egyet használtam)
400 g konzerv darabolt paradicsom
fél citrom leve
olaj
bazsalikom
oregánó
só, bors

A tálaláshoz (ízlés szerint, akár el is hagyhatók):
tejföl és pirított baconkocka

  1. A vöröshagymát aprítsd fel és kevés olajon fonnyaszd meg. Az átválogatott lencsét szűrőben mosd meg és öntsd a hagymára. Keverd el a hagymával, majd öntsd fel a vízzel.
  2. Add hozzá a leveskockákat, fűszerezd oregánóval, bazsalikommal, sóval, borssal és csavard bele egy fél citrom levét.
  3. Így főzd fedő alatt kb. 20 percig, amíg a lencse megpuhul. Ekkor add hozzá a paradicsomot és várd meg, míg rottyan etgyet.
  4. Néhány szelet bacon szalonnát vágj kockákra és pirítsd meg. A levest ezzel megszórva és tejföllel tálald. Barna kenyeret is adhatsz hozzá.
  Forrás: BBC GoodFood magazin 2012. I. évf. 9. szám, november

2013. október 6., vasárnap

Sárgarépás, cukkinis, petrezselymes quiche

Első olvasatra ennek a receptnek a színei fogtak meg. Ez adta a motivációt, hogy kipróbáljam. Narancssárga és zöld színek selymes sárga ölelésében. Zöldsalátával tálalva igazán finom és mutatós.


Hozzávalók:
Az omlós tésztához:
20 dkg liszt
fél teáskanál só
10 dkg puha vaj
2-3 ek. víz

A töltelékhez:
1 fej vöröshagyma
175 g sárgarépa, felkockázva
175 g cukkini, felszeletelve
olívaolaj
150 ml tejszín
1 tojás
2 ek. friss petrezselyem, aprítva (vagy 1 teáskanál szárított)
só, bors

  1. A tészta összeállításához szitáld a lisztet és a sót egy tálba. Add hozzá a kockákra vágott vajat, ujjaiddal morzsold el a liszttel, magasra kiemelve a tálból. Amikor a liszt már morzsalékos, add hozzá a vizet és gyúrd sima tésztává. A töltelék összeállításáig, kb. fél órára a tésztát tedd a hűtőbe.
  2. A töltelékhez a hagymát aprítsd fel és kevés olajon pirítsd üvegesre. Add hozzá a kockákra vágott sárgarépát és az olajon fedő alatt párold puhára (kb. 10 perc). Kevés vizet is önts alá, nehogy leégjen.
  3. Add hozzá a felszeletelt cukkinit és lassú tűzön főzd tovább addig, míg minden zöldség megpuhul.
  4. A tejszínt és a tojást keverd össze a petrezselyemmel és fűszerezd sóval, borssal.
  5. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Vedd elő a tésztát a hűtőből és bélelj ki vele egy 20 cm-es kerek formát úgy, hogy a peremére is jusson tészta.
  6. Kanalazd a tésztára a tölteléket, öntsd rá a tojásos keveréket és kb. háromnegyed óra alatt süsd készre, amíg a tojás megszilárdul.
Forrás: Rose Elliot: Nagy vegetáriánus szakácskönyv